Egyházak
RÓMAI KATÓLIKUS TEMPLOM
Bacska régi templomos hely. A pápai adószedők által 1332 – 1337 táján készült lista szerint Benedek és Pál nevű papjai voltak, akik a Szent Máriának szentelt templomban szolgáltak. Tehát a mai templom elődje ekkor már megvolt. A szentélyben ma is látható a Guth – Keled nemzetségből származó Báthoryak címere, ami közvetve ugyancsak igazolja ősi eredetét és egyben utal a kegyúri családra. A hajó fő falai már a 15. században megépültek. 1550 körül a szomszédos Battyán római katolikus egyházközsége megszűnt, és ezért az anyaegyház egy időre a korábbi leányegyházhoz, tehát Bacskába került. A felekezeti váltás a 16. század a hódító reformáció itt is gyorsan teret nyert, és a templom valószínűleg ekkor került a kálvinista felekezet kezébe, ami akkortájt nem jelentett birtokváltozást, hisz az egész község vette fel az új hitet. A mólt század végén még megvolt egy kis harang 1654-ből, mint egyetlen tanúja e korszaknak. A 17. század végén még mindig reformátusoké volt, amit bizonyít egy Telekessy István egri püspökhelyettes által küldött jelentés Kolonich Lipót esztergomi hercegprímásnak 1700-ból. A katolikusok 1715-ben vették vissza ősi templomukat. A visszavétel a birtokos Bencze Éva jóvoltából történt meg. Tehát az a barokkos átalakítás, aminek nyomait ma is láthatjuk a templom hajóján, valamikor a 18. század közepén történt. Ugyanebből a korból származik a boltozat is. A 18. század vége felé viszont a kegyurak elhanyagolhatták a karbantartást, mert a katonai térképészek 1782 táján egy „öreg templomot” találtak a községben. A 19. században még nem volt tornya, ezért 1928-1929 között végzet felújítás során nyerte el, amikor megépült a torony, és lebontották a két haranglábat. Sajnos a századunkban elvégzett karbantartási munkálatok során nem törekedtek a külső díszítőelemek megőrzésén, ezért a falak ma szegényesek, és csak az alaprajz, valamint a belső tér sejteti az ősi eredetet. A főoltár Immaculatát ábrázoló képe Révész Ede alkotása 1887-ből. A keresztrefeszítés fa oltárképe, 4 barokk szobor és a mennyezeten Szent Imre képe a 18. századból származik. Viszont a pótolhatatlan veszteségek közé kell sorolni több értékes családi jellegű kép és faragvány elvitelét, amelyek még a 19. század végén megvoltak. A templomot a római és görög katolikusok közösen használják. Bacska római katolikus temploma egyike Bodrogköz legértékesebb egyházi műemlékeinek.
A REFORMÁTUS TEMPLOM
A helyi református egyházközség a 18. század első harmadában elveszítette az addig használt gótikus templomot. Feltételezhető – hisz erre több példát is találunk a környékbeli falvakban – hogy az istentiszteleteket, vagy csak a közös imádkozást, valamely tágasabb (talán kisnemesi) portán tartották. II. József türelmi rendelete itt is megnyitotta az utat a saját templom építéshez. Erről tanúskodik az a feljegyzés is, mely szerint 1782-ben egy fatemplomot építettek. Ez a fatemplom talán 1823 vagy 1830-ig állt. Az új kőből és téglából épülő templom talán 1830 körül már befejezése előtt állhatott. Az új templomnak először még nem volt tornya, ezért 1850-ben új harangláb épült mellé, majd a harangot 1858-ban a már megépített toronyba helyezték, és ezt – igen szép példa a felekezeti békességre – más felekezetek is használhatták. 1879-ben megújították a belsejét, 1886-ban pedig újra befedték. A 20. század elejére már ez a templom is szűknek bizonyult, ezért 1914-ben lebontották majd 1918 őszén kibővítették és új toronnyal felszentelték, így nyerte el a mai formáját.